Pirelli

Pirelli

 Pirelli nyárigumi és téligumi

A Pirellit 1872-ben alapította Giovanni Battista Pirelli. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően sok újítást vezettek be a gumiabroncs iparágban. Az autóversenyzés már a kezdetektől közel állt a Pirellihez, 1913-ban Pirelli autógumikon nyerték meg a Francia Nagydíjat, majd ez után több nemzetközi versenyen segítették a Pirelli autógumik a győzelemhez sofőrjeiket.

A versenyeken szerzett tapasztalataikat átültették a tömegtermelésbe, ezzel egy igen sikeres autógumit teremtve. A hetvenes évek közepén a Pirelli feltalálta az alacsony profilú autógumit, ami az egyik legjelentősebb találmánya lett a Cinturato óta.

Napjainkban a Pirelli arra törekszik, hogy mind a nyári gumik, mind a téli gumik gyártása és felhasználása során minél kevesebb terhelésnek tegye ki a környezetünket.

2011-re kizárólagos beszállítója lett a Pirelli a F1 versenyeknek.

A Pirelli kutatói már több, mint 20 éve folytatnak fejlesztéseket az intelligens gumiabroncsok irányába, eddig 300 szabadalmat nyújtottak be, s mára a technológia készen áll.

A 2017-es Genfi autószalonon indított Cyber Car technológiában is szervesen részt vesznek. A  Cyber ​​Car rendszer képes adatokat szolgáltatni a statikus függőleges terhelésről - ami a gumiabroncsra ható lefelé ható erő. Ez egy olyan szám, amely különösen fontos az elektromos járművek számára, mert hatással van az akkumulátor töltési idejére, és felhasználható az autó beállításainak módosítására. Az  autó pontos súlyának ismeretében a jármű központi vezérlője pontosabban  kiszámíthatja, hogy hány kilométert lehet hajtani a feltöltés előtt.

11-20-ig Össz.: 1561

oldalanként
Oldal:
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  1. 165/70R14 Nyári gumi autógumi - Pirelli Cinturato P1 Verde 81T

    Pirelli Cinturato P1 Verde 81T 165/70R14

    165/70R14 81T

    Nyári gumi, Személyautó gumi


    C B 69 dB
    Terhelési index: 81
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Rendelésre
    20 680 Ft
    db

  2. 165/65R15 Téli gumi autógumi - Pirelli CINTURATO WINTER 81T

    Pirelli CINTURATO WINTER 165/65R15 81T Téli gumi

    165/65R15 81T

    Téligumi, Terepjáró gumi


    Terhelési index: 81
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Rendelésre
    21 170 Ft
    db

  3. 175/65R15 Téli gumi autógumi - Pirelli W210 Snowcontrol III 88H

    Pirelli W210 Snowcontrol III 88H XL 175/65R15 Téli gumi

    175/65R15 88H BMW XL

    Téligumi, Személyautó gumi


    C B 71 dB
    Terhelési index: 88
    Sebesség index: H (210 km/h)
    Rendelésre
    21 410 Ft
    db

  4. 185/60R14 Téli gumi autógumi - Pirelli CINTURATO WINTER 82T

    Pirelli CINTURATO WINTER 185/60R14 82T Téli gumi

    185/60R14 82T

    Téligumi, Személyautó gumi


    Terhelési index: 82
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Rendelésre
    21 740 Ft
    db

  5. 185/60R15 Téli gumi autógumi - Pirelli CINTURATO WINTER 88T

    Pirelli CINTURATO WINTER 88T XL 185/60R15 Téli gumi

    185/60R15 88T XL

    Téligumi, Személyautó gumi


    E B 66 dB
    Terhelési index: 88
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Rendelésre
    21 980 Ft
    db

  6. 155/65R14 Nyári gumi autógumi - Pirelli Cinturato P1 Verde 75T

    Pirelli Cinturato P1 Verde 75T 155/65R14

    155/65R14 75T

    Nyári gumi, Személyautó gumi


    C B 68 dB
    Terhelési index: 75
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Rendelésre
    22 040 Ft
    db

  7. 195/65R15 Téli gumi autógumi - Pirelli CINTURATO WINTER 95T

    Pirelli CINTURATO WINTER 195/65R15 95T XL Téli gumi

    195/65R15 95T XL

    Téligumi, Terepjáró gumi


    C B 66 dB
    Terhelési index: 95
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Rendelésre
    22 040 Ft
    db

  8. 175/60R15 Téli gumi autógumi - Pirelli CINTURATO WINTER 81T

    Pirelli CINTURATO WINTER 175/60R15 81T Téli gumi

    175/60R15 81T

    Téligumi, Személyautó gumi


    Terhelési index: 81
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Rendelésre
    22 300 Ft
    db

  9. 175/70R13 Nyári gumi autógumi - Pirelli Cinturato P4 82T

    Pirelli Cinturato P4 82T 175/70R13

    175/70R13 82T

    Nyári gumi, Személyautó gumi


    F E 71 dB
    Terhelési index: 82
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Rendelésre
    22 720 Ft
    db

  10. 185/60R14 Nyári gumi autógumi - Pirelli Cinturato P1 Verde 82H

    Pirelli Cinturato P1 Verde 185/60R14 82H, Nyári gumi

    185/60R14 82H

    Nyári gumi, Személyautó gumi


    E B 69 dB
    Terhelési index: 82
    Sebesség index: H (210 km/h)
    Rendelésre
    22 730 Ft
    db

11-20-ig Össz.: 1561

oldalanként
Oldal:
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5

 

 

 

Nyári gumi és téli gumi

 

 

A nyári és a téli gumik, mind mintázatukban, mind összetételükben eltérnek egymástól, így alkalmazkodnak a megfelelő időjárási viszonyokhoz. Míg a nyári gumi legfontosabb tulajdonsága, hogy magasabb hőmérsékleten és nedves, vizes útfelületen is megfelelő biztonságot nyújtson, addig a téli gumi hideg időben, havas, latyakos úton nyújt biztonságot. Sűrű lamellái segítik a tapadást havas útfelületen, s összetételének hála nem változik a tapadása hideg időben sem.

Nyáron, hajlamosabbak vagyunk bátrabban közlekedni, hiszen azt gondoljuk, hogy nics ok rá, hogy az autó ne tudjon megállni időben. Ez persze tévedés, de egy jó minőségű gumiabroncs választásával csökkenthetjük a veszélyt. Fontos, hogy az autógumink megfelelő profilmélységgel rendelkezzen. A törvényi előírás 1,6 mm, de már egy 3-4 mm-es gumi sem alkalmas a biztonságos közlekedésre. Fontos, hogy mind a négy kerék azonos méretű, sebesség és terhelési indexű legyen. Fontos, hogy egy tengelyen egyforma minta legyen, hogy a menettulajdonság ne változzon. Persze szükség van arra is, hogy rendszeresen ellenőrizd a nyomást, így lesz megfelelő a biztonság.