Michelin

Michelin

Michelin nyári gumi és téli gumi

Michelin autógumi. A Michelin-t 1889 alapították, mára 69 gyára van 18 országban. A Michelin autógumik mindig a prémium kategóriát képviselték, így az autógumik piacán az élvonalban jártak. Számtalan újításuk az autógumi ipart alapjaiban változtatták meg. A nyári gumik, téli gumik, s most már a négyévszakos gumik területén is a kiváló minőséget képviselik a Michelin autógumik. 

A Michelin gumiabroncsok csak úgy lehetnek az  élen, hogy folyamatos feljesztések segítségével újítják meg a nyári gumik és téli gumik összetételét, mintázatát. Számtalan teszt segítségével határozzák meg az autógumik fejlesztéseinek irányát.

A Michelin sokáig nem akart a négyévszakos piacon részt venni. De szemléletük megváltozott, s felismerték, hogy szükség van olyan gumikra, melyek megállják a helyüket mind télen, mind nyáron, sőt a köztes kiszámíthatatlan időszakokban is.

Egy különleges gumit készítettek erre a feladatra, mely minden szempontból a legjobbak közé került. Nem is a négyévszakos gumikat tartják a versenytársának, hanem már egyből a téli és a nyári gumikat. A céljuk az, hogy ne kelljen kompromisszumot kötni, ha ezt a gumit választja az autós. Ez a gumi pedig:

CrossClimate és a CrossClimate +

1-10-ig Össz.: 1415

oldalanként
Oldal:
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  1. 175/65R14 Nyári gumi autógumi - Michelin Energy Saver + Green-X 82T

    Michelin Energy Saver + Green-X 82T 175/65R14

    175/65R14 82T

    Nyári gumi, Személyautó gumi


    C B 68 dB
    Terhelési index: 82
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Készleten: >8 db

    Normál Ár: 18 880 Ft

    Akciós ár 16 900 Ft

    db

  2. 195/65R15 Nyári gumi autógumi - Michelin Energy Saver + Green-X 91T

    Michelin Energy Saver + Green-X 91T 195/65R15

    195/65R15 91T

    Nyári gumi, Személyautó gumi


    C A 70 dB
    Terhelési index: 91
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Készleten: >8 db

    Normál Ár: 21 450 Ft

    Akciós ár 19 500 Ft

    db

  3. 155/65R14 Téli gumi autógumi - Michelin Alpin A3 Green-X 75T

    Michelin Alpin A3 Green-X 75T 155/65R14 Téli gumi

    155/65R14 75T

    Téligumi, Személyautó gumi


    F C 71 dB
    Terhelési index: 75
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Készleten: 4 db
    19 860 Ft
    db

  4. 185/65R15 Nyári gumi autógumi - Michelin Energy Saver + Green-X 88T

    Michelin Energy Saver + Green-X 88T 185/65R15

    185/65R15 88T

    Nyári gumi, Személyautó gumi


    C A 68 dB
    Terhelési index: 88
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Készleten: >8 db

    Normál Ár: 21 860 Ft

    Akciós ár 19 990 Ft

    db

  5. 165/65R14 Nyári gumi autógumi - Michelin Energy Saver + Green-X 79T

    Michelin Energy Saver + Green-X 79T 165/65R14

    165/65R14 79T

    Nyári gumi, Személyautó gumi


    C B 68 dB
    Terhelési index: 79
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Készleten: 8 db
    20 000 Ft
    db

  6. 165/70R14 Nyári gumi autógumi - Michelin Energy Saver + Green-X 81T

    Michelin Energy Saver + Green-X 81T 165/70R14

    165/70R14 81T

    Nyári gumi, Személyautó gumi


    C B 68 dB
    Terhelési index: 81
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Készleten: >8 db
    20 160 Ft
    db

  7. 175/65R14 Téli gumi autógumi - Michelin Alpin A4 Green-X 82T

    Michelin Alpin A4 Green-X 82T 175/65R14 Téli gumi

    175/65R14 82T

    Téligumi, Személyautó gumi


    F C 70 dB
    Terhelési index: 82
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Készleten: >8 db
    20 220 Ft
    db

  8. 175/65R14 Négyévszakos gumi autógumi - Michelin CrossClimate 86H

    Michelin CrossClimate 86H 175/65R14 Négyévszakos gumi

    175/65R14 86H XL

    Négyévszakos gumi, Személyautó gumi


    C B 69 dB
    Terhelési index: 86
    Sebesség index: H (210 km/h)
    Készleten: >8 db
    20 370 Ft
    db

  9. 185/60R14 Nyári gumi autógumi - Michelin Energy Saver + Green-X 82H

    Michelin Energy Saver + Green-X 82H 185/60R14

    185/60R14 82H

    Nyári gumi, Személyautó gumi


    C B 68 dB
    Terhelési index: 82
    Sebesség index: H (210 km/h)
    20 920 Ft
    db

  10. 195/65R15 Téli gumi - Michelin Alpin 6 91T

    Michelin Alpin 6 195/65R15 91T Téli gumi

    195/65R15 91T

    Téligumi, Személyautó gumi


    C B 69 dB
    Terhelési index: 91
    Sebesség index: T (190 km/h)
    Készleten: >8 db
    20 920 Ft
    db

1-10-ig Össz.: 1415

oldalanként
Oldal:
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5

 

 

 

Nyári gumi és téli gumi

 

 

A nyári és a téli gumik, mind mintázatukban, mind összetételükben eltérnek egymástól, így alkalmazkodnak a megfelelő időjárási viszonyokhoz. Míg a nyári gumi legfontosabb tulajdonsága, hogy magasabb hőmérsékleten és nedves, vizes útfelületen is megfelelő biztonságot nyújtson, addig a téli gumi hideg időben, havas, latyakos úton nyújt biztonságot. Sűrű lamellái segítik a tapadást havas útfelületen, s összetételének hála nem változik a tapadása hideg időben sem.

Nyáron, hajlamosabbak vagyunk bátrabban közlekedni, hiszen azt gondoljuk, hogy nics ok rá, hogy az autó ne tudjon megállni időben. Ez persze tévedés, de egy jó minőségű gumiabroncs választásával csökkenthetjük a veszélyt. Fontos, hogy az autógumink megfelelő profilmélységgel rendelkezzen. A törvényi előírás 1,6 mm, de már egy 3-4 mm-es gumi sem alkalmas a biztonságos közlekedésre. Fontos, hogy mind a négy kerék azonos méretű, sebesség és terhelési indexű legyen. Fontos, hogy egy tengelyen egyforma minta legyen, hogy a menettulajdonság ne változzon. Persze szükség van arra is, hogy rendszeresen ellenőrizd a nyomást, így lesz megfelelő a biztonság.